Portugáliát az egész unió támogatja majd pénzzel
Valamennyi uniós tagállam beszáll Portugália megsegítésébe, beleértve az euróövezeten kívüli országokat is - mondta a svéd pénzügyminiszter szombaton Gödöllőn.
Valamennyi uniós tagállam beszáll Portugália megsegítésébe, beleértve az euróövezeten kívüli országokat is - mondta a svéd pénzügyminiszter szombaton Gödöllőn.
Az eddig elvégzett felújítási munkák alapján meg lehet kezdeni az elszámolást, azaz be lehet nyújtani a számlákat.
Magyarország az Európai Szociális Alapból, a Kohéziós Alapból és a strukturális alapokból a 2007 és 2013 között rendelkezésére álló 25 milliárd eurónak több mint felét már lekötötte, és ennek több mint ötödét fizette ki támogatásként. Ez a teljesítmény az uniós átlagnak felel meg - mondta Johannes Hahn, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős tagja.
Nemzeti szinten sokszor hiányosak az uniós pénzek felhasználására vonatkozó ismeretek, nem megfelelő az adminisztratív előkészítése a támogatások fogadásának, problémák mutatkoznak a nemzeti társfinanszírozással, emellett a civil szervezetek és a roma közösségek sem kapnak elegendő szerepet a folyamatban.
Egyoldalúan felfüggesztette szolgáltatásait a Hewlett-Packard Magyarország (HP) az európai uniós támogatásokat kifizető Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára. Ez megnehezíti a mintegy kétszázezer magyar gazda minél gyorsabb uniós támogatáshoz jutását, jóllehet a hivatal munkatársai éjt nappallá téve dolgoznak.
Előlegként összesen 124 milliárd forint uniós támogatáshoz juthatnak a magyarországi gazdák, a kifizetéseket október 16-tól kezdik meg − mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Európai uniós támogatással hátrányos helyzetű salgótarjániak kaptak képzést, hogy javuljanak munkaerő-piaci esélyeik.
Anyagi támogatást adna az EU a fiataloknak, a 65 éven felülieknek, a mozgásukban korlátozottaknak és az alacsony jövedelműeknek ahhoz, hogy üdülni mehessenek a turisztikai holt szezonban – írja a Világgazdaság.
Börtönbüntetésre ítéltek Bulgáriában hat üzletembert hétfőn 7,5 millió euró értékű európai uniós mezőgazdasági támogatás elsikkasztásáért és tisztára mosásáért.
Nemcsak a rossz szellemeket tartja távol, hanem a turistákat is a százmillió forintos uniós támogatásból épült Hegyalja kapu Szerencsen – ugyanis nagyon kevés arra járó szemléli meg az építményt – adta hírül az RTL Klub híradója.
Kamataival együtt kell visszafizetnie az új épület építésére elnyert 54 milliós uniós támogatást a vásárosnaményi Lónyay Menyhért Szakközép- és Szakképző Iskolának, illetve az intézményt fenntartó önkormányzatnak. Az ügy kapcsán öt ember ellen emelt vádat az ügyészség jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének büntette miatt.
Tavaly 8 új négycsillagos szálloda 1.000 szobával nyílt meg Budapesten, az idén 400 szobával 6 új, három- négy-, és ötcsillagos szálloda átadása várható, vidéken a következő két évben a fürdőhelyeken épülnek uniós támogatással hotelek - közölte szerdán a Colliers International ingatlan tanácsadó.
A pályázatban is részletezett tervek egyike a védett Zichy-major épületegyüttesének helyreállítása eredeti állapotába, illetve művészeti központtá fejlesztése, míg a projekt másik elemeként hangulatos sétálóutcákat alakítanának ki.
Diplomásoknak szóló pályakövetési rendszer kiépítésével és új honlapjával segíti az egxetemisták karriertervezését az ELTE.
Az Európai Befektetési Bank 15 milliárd eurót különített el a keleti EU-tagok kis- és középvállalkozásainak, ám a pénzek nem jutottak célba - írja a Világgazdaság.
Az uniós források felhasználása során a szabálytanul folyósított támogatások összege közel ötszörösére nőtt 2009-ben a 2008. évihez képest, és megközelítette a 9 milliárd forintot, a szabálytalanságok növekedése a programok zárásával és a kedvezőtlen gazdasági helyzettel függött össze – derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből.
Cséfalvay Zoltán a Klubrádió Megbeszéljük című műsorban azt mondta, hogy eddig az uniós források 16 százaléka lett hasznosítva, a cél az elérhető támogatások legalább felének felhasználása.
Egy most induló, 957,7 millió forintos európai uniós támogatással megvalósuló projektben dolgozza ki a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete a munkaerő-piaci változások megbízható előrejelzését lehetővé tévő elemzési eszközrendszert.
Nincs az a pénz, ami megmentette volna a szocialistákat a választási vereségtől – egyebek mellett ez is kiderül abból a rangsorból, amelyet a HVG állított össze annak alapján, hogy melyik település mennyi uniós támogatást nyert el.
Közel 11 milliárd forintnyi uniós forrást használhat fel elhelyezkedés-támogatásra és képzésre az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - írta keddi számában a Kelet-Magyarország.